Már csak egy ötvenes a cél

Áttekintő a túráról

A táv első felével a számok szerint a túra nehezebb felén már túlvagyunk, de ez persze csak akkor lenne igaz, ha egy 100-as túra két ötvenesből állna. Nagyon nem így van. Ha minden jól megy, délután háromnegyed öt van, mikor tovább indulunk a Kakukkból. A kék jelzést kell megtalálni, és figyelni arra, hogy jó irányba folytassuk az utunkat. A Kakukhoz le kellett térni a zöld jelzésre, most vissza kell menni a kék kútig, és figyelni, hogy ne arra forduljunk a kéken, ahonnan jöttünk. Innen mintegy 30 kilométeren át maradunk a kék jelzésen, legalább ezen nem kell agyalni egy jódarabig. Kellemes erdős terepen vezet az út, viszonylag sok emelkedővel. Ezen a szakaszon szokott lenni feltételes ellenőrzőpont is, mert könnyedén le lehetne vágni az utat. Később lesz egy trükkös rész, ahol nagyon sokan el szokták nézni, mert olyan helyen kell lekanyarodni az útról, ami nem is tűnik kereszteződésnek. Ha sikerül nem eltévednünk, akkor egy hosszú kerítés mellett baktatunk egy ideig, majd egy rövid erdei szakasz után a péliföldszentkereszti forráshoz lyukadunk ki. Itt alkalmunk nyílik feltölteni a vízkészleteinket, bár csak egy óra telt el a legutóbbi vízlelőhely óta, nem biztos hogy szükséges, de azért kóstoljuk meg, nagyon finom. Aszfaltos szakasz következik, majd földútra térve egy nehezebb emelkedőt kell legyűrnünk, hogy aztán egy jót futhassunk a Bika-völgyig.

Itt ismét lehet enni egy jó hot-dogot, ha még kívánjuk. Ha nem, akkor is kell enni valamit. Visszatérünk az erdőbe, egy kis emelkedő, majd néhány éles kanyar után egy villanyvezeték alatt folytatjuk az utunk. Nekem ez a legkevésbé kedvelt szakasza a túrának, nyílegyenesen kell haladni, a terep le-föl hullámzik, és ha épp nincs lekaszálva, akkor testközelből tanulmányozhatjuk a Magyarországon őshonos összes szúrós bokorfajtát. Azért nem tart túl sokáig ez a kellemetlen rész, viszont utána figyelni kell a kék jelzéseket nagyon, nekem itt sikerült az egyetlen komoly eltévedésemet összehozni. A nappali hőség után végre kezdhetünk fellélegezni, lassan enyhül az idő, persze rossz idő esetén inkább öltözni kell majd. Ha sikerül végig a kék jelzésen maradni, akkor 8 óra előtt Pusztamarótra érünk, ahol nem érdemes megállni, inkább gyorsan támadjuk meg a Gerecsét. Némi sík aszfaltos rész után egy jó kis emelkedő következik, ami elég köves, csak óvatosan haladjunk. Az egyházi üdülőt fél kilenc előtt kell megpillantanunk, ami nagyjából egybeesik a naplemente időpontjával. Akkor itt érdemes is feltenni a fejlámpát, innen szép erdős terepen haladunk, ami a szürkületben gyorsan romló látási viszonyokat jelent. Bánya-hegyig nincs több emelkedő, ha van még erő, kicsit rákapcsolhatunk, hogy hamarabb odaérjünk. Ez nagyjából az utolsó vízvételi lehetőség, itt alaposan töltekezzünk fel. Még úgy öt és félórányi menet van hátra, ha 2,5 liter folyadékkal indulunk innen, az enyhülő időben már ki kell tartson a végéig. Együnk is jó sokat, legyünk tele, amikor negyed tíz körül tovább indulunk.

Továbbra is a kék jelzést követjük, de itt már fényvisszaverő pöttyök is segíteni fogják a tájékozódásunkat. Sokan félnek, hogy a sötétben könnyen eltévednek, én ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Amikor a világból csak a fejlámpánkkal megvilágított kis foltnyit látunk, akkor kevésbé megterhelő a jóval kevesebb információt feldolgozni. Persze a fáradtság közben ellenünk dolgozik, érdemes folyamatosan fenntartanunk az éberséget. A lábunk alatti föld bámulása helyett inkább pásztázzunk folyamatosan, minden egyes fa törzsét nézzük meg, van-e rajta jelzés. A csoportba verődés is veszélyes lehet, általában nem az történik, hogy több szem többet lát, inkább az, hogy senki se figyel, mert mindenki azt gondolja, hogy valaki biztos rajta van a témán. A csoportos menetelés amúgy nappal sem ideális, ha nem a leglassabb tempójában megy az egész csapat, akkor előbb-utóbb a lassabbak túlerőltetik magukat, és kiszállás lesz a vége. Mindig csak saját magunkra figyeljünk, ha úgy alakul, akkor persze érdemes ideiglenesen másokhoz csapódni, a társaság jót tud tenni. Addig maradjunk valakivel, amíg a saját tervbe is illeszkedik a közös tempó, ha már túl lassú, vagy túl gyors a másik, engedjük el szépen. Egészen Koldusszállásig maradunk a kék jelzésen. A majd' 11 kilométeres szakaszon 100 méternyi szint van csak, itt feltöltődhetünk az utolsó nehézségekre.

A sárga jelzésen folytatjuk az utunk, a célig már nem is kell más jelzésre váltani. Most jön az egész túra szerintem legnehezebb része. Alattomos, folyamatos emelkedés, bár elsőre talán nem tűnik soknak a 350 méter szint erre a 10 kilométerre, de 80 kilométerrel a lábunkban bizony nem könnyű. De ami igazán nehézzé teszi, az nem az emelkedő. Nem. A kövek! Nem, nem olyan természetesen sziklás, mint a Kevélyre, vagy a Gerecsére vezető ösvények, hanem zúzott kővel felszórt erdészeti út ez, de persze nem aprócska kövekkel, hanem szép nagyokkal, ami a lehető legfájdalmasabb. Ez a rész igényli talán a legnagyobb mentális erőt, itt már eleve nem esik jól a gyaloglás, felfele pláne nem, de a kövek vékonyabb talpú cipőben azért komolyabb fájdalmat is okozhatnak. Talán idénre már valamelyest bépültek a talajba, hátha nem lesz annyira vészes. A Szent Péter Templom romja az utolsó pont, itt nem érdemes sokat időzni, semmilyen ellátás nincs, azzal kell végig mennünk, amivel Bánya-hegyről elindultunk. Negyed egy körül járunk, továbbra is a sárga jelzésen haladunk, de már csak 7 kilométer van hátra, és nem lesz több emelkedő. Lesz viszont egy meredek köves lejtő Baj előtt, itt vigyázzunk nagyon, mielőtt Bajba kerülünk. :) A maradék 5 kilométer végig aszfaltúton vezet, ami bár az eddigiekhez képest már nagyon könnyű szakasz, ekkora táv után már viszont ez is hosszúnak tűnhet. Tatán vegyük elő az itinert, mert a vége jelzetlen lesz, és nagyon kell figyelni, mert a vasútnál sokan túl szoktak menni, és még 2-3 kilométer pluszt beletesznek a távba. Élvezzük ki az utolsó kilométereket, sokáig emlékezni fogunk rá. Ha nem csúsztunk meg sehol idővel, akkor már fél 3 körül beérünk, azza a 20 órához képest van egy kis tartalék a leírásban szereplő időkben, szóval ne essünk kétségbe, ha 5-10 perces hátrányban indulunk valamelyik pontról tovább.

Ezzel a felkészülés végére értünk, már csak végig kell csinálni a túrát. :) Nagyon sok sikert kívánok mindenkinek, és érezzétek legalább olyan jól magatokat, mint én tavaly: link

hét	Hétköznap 1. (kedd)	Hétköznap 2. (csütörtök)	Hétvégi edzésnap (szombat)
45.	pihenőnap	30 perc lassú futás	45 perc lassú futás
46.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	50 perc lassú futás
47.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	100 km túra (pl: Kinizsi Százas :D )

Az útvonal első 50 kilométere

A Kinizs Százas útvonala nem tartozik a legbonyolultabbak közé, végig jelölt turistaúton vezet, viszonylag kevés jelzésváltással. A menet Békásmegyer HÉV megállótól nem messze, a Víziorgona utcából indul. Aki a nevezését előre leadja valamelyik kijelölt helyen (http://kinizsi.org/), annak a Veres Péter Gimnáziumnál már nem kell sorba állnia, mehet rögtön át a rajthoz, amit a szalagozást követve könnyű megtalálni. Itt van egy bolt is, még be lehet szerezni pár dolgot, ha valami kimaradt. Bőséges legyen a reggeli, előtte nap pedig a vacsora is, célszerűen valamilyen szénhidrátban gazdag tésztaétel. 2-3 nappal az indulás előtt le kell vágni minden lábkörmöt, egy reszelés sem árt, ne legyen éles felület, ami a zoknit kikezdhetné. Lehetőleg már ne áztassuk magunkat hosszú ideig a fürdőkádban, nem jó ötlet felpuhítani a bőrt egy ilyen megmérettetés előtt. A tervezett átlagtempónk a 20 órás teljesítéshez 5 km/h, ami elvileg kevesebb, mint a pontok nyitására meghatározott sebesség (6 km/h), de mindig van kései nyitás, ne induljunk a legkorábbi időpontban, felesleges kockáztatni. Már csak azért sem érdemes nagyon korán indulni, mert hajnalban 4 órakor fog indulni az első vonat vissza Tatáról Budapestre, és a 7 órai indulással is már 3-kor célbaérünk, ha meg esetleg gyorsabban sikerül, akkor még többet kell várni. Nagyon kései indulással pedig rengeteget kell előzni az elején, a Nagy-Kevélyre vezető egynyomtávú ösvényen könnyen újabb sorbaállásra kényszerülhetünk. A leírásban az arany középutas, 7 órai indulással fogok számolni.

Útvonalvázlat

A rajt után rögtön emelkedni kezdünk, kezdetben jelzetlen műúton gyalogolunk, feltűnik a piros kereszt, majd nagyjából 2 km után a piros jezésre térünk rá. Az első szakaszon tartalékoljuk az erőnket, nem kell rohanni, itt még nem érdemes belefutni. Végig emelkedik, 6 kilométer alatt 455 méter szintet kell leküzdeni, ez pont elég arra, hogy jól bemelegedjenek az izmaink. A csúcshoz közeledve nehezedik a terep, itt eléggé fel tud torlódni a tömeg a keskeny, sziklás ösvényen. Felérve gyönyörű kilátás fogad, de ne időzzünk túl sokat, mert meredek, sziklás lejtő következik, ahol ismét könnyen feltarthatnak a lassabbak. Ha még fél 9 előtt vagyunk, akkor jól állunk. Úgy egy kilométernyi nehezebb szakasz után enyhül a pálya, miközben áttérünk a kék jelzésre. Itt érdemes kicsit rákapcsolni, és a lehető legtöbbet megfutni a Csobánkai-nyeregig. A futás legyen nagyon óvatos, inkább kocogás jellegű. A kellemesen lejtő szakasz végére 10 kilométernél tartunk, lassan két órája vagyunk úton, időszerű cukorpótlást végezni. Mindenki használja a kipróbált módszerét, szerintem legegyszerűbben zselével oldható meg a kérdés. Egy banán is tökéletes a célra, de könnyen pépesedhet, ha rosszul pakoltunk. A csoki magas zsírtartalma miatt nem túl hatékony, én kerülném. Szőlőcukor legyen bekészítve, de vigyázni kell vele, mert nagyon hirtelen dobja meg a cukorszintet, ami erős inzulinreakciót vált ki, és végül túlságosan lenyomja a vércukorszintet, amivel a hangulatunk is ingadozhat. A gélekben, zselékben többféle, különböző sebességgel felszívódó cukor van, ami így egy egyenletesebb, hosszabb ellátást biztosít. Könnyű terepen újabb 230 méter szintet gyűrünk le, miközben a Szentkúti elágázásnál áttérünk a zöld jelzésre. A Hosszú-hegyen érjük el az első ellenőrzőpontot, itt érdemes pár percre megpihenni, egy szendvics elfogyasztásának erejéig. A táv elején még van kedvünk enni, ezt használjuk ki mindenképp. Ne legyen hosszú a megállás, 5-10 perc után már egyre nehezebb újra elindulni. Ha jól haladunk akkor innen 10 óra előtt tovább kell indulni.

Jó tempóban haladva innen már nem kell félnünk, hogy feltartanak, a leglassabbakat és a nagy tömeget mostanra magunk mögött hagytuk. Ez így egy nagyon más Kinizsi, mint amit általában a videókon és a képeken látni, nem lesz az ellenőrzőpontokon nagy tömeg, nincsenek nagy szenvedések, inkább csak fizikailag jól felkészült túrázók, akik nem a penge élén táncolnak. Továbbra is a zöld jelzést követjük, a következő ellenőrzőpontig nem is térünk le róla. Néhány kilométernyi kellemesen lejtő szakasz után kezdődik az első nehezebb emelkedő a Pilis tisztásig. Okosan tartalékoljuk az erőnket, ha nagyon megnyomjuk ezt a szakaszt, az később visszaüthet. Nagyon szép kilátás tárul itt elénk, ez az egyik legszebb része az útvonalnak. A nem túl nehéz mászás után jól megérdemelt, nagyon jól futható lejtős szakasz következik, amit a 2. ellenőrzőpont szakít meg kis időre. A táv negyedén itt már túlvagyunk, ismét tarthatunk egy "hosszabb" pihenőt. Ezen a ponton nagyon nagy a kínálat, itt érdemes a már megcsappant folyadékkészletet pótolni (fizetős!). Ha dél van, akkor épp jó tempóban haladunk, és az elmúlt 5 órában legalább 2 liter folyadékot meg kellett inni, ha nagy a meleg, még többet. A folyadékpótlás kritikus része ennek a túrának, arra nagyon figyeljünk, hogy sose fogyjunk ki. Ha 2-2,5 liter tárolására alkalmas üveg/kulacs/ivózsák van nálunk, az biztosan elég lesz. Az se teljesen mindegy, hogy mit iszunk. Nagyon sokan szoktak sörözni a túrán, én nem javaslom, mert bár van tápértéke, ami jót tehet, az alkohol erős fizikai igénybevétel során mindenképpen káros. A nagymértékű izzadás miatt jelentős mennyiségű sót és ásványi anyagokat veszít a szervezet, ezeket ilyen távon már mindenképpen pótolni kell, különben görcsölés lesz a vége. Ha már láthatóan megdagad a kéz, akkor nagy a baj, főleg, hogy közben a lábfej is pont ugyanígy megdagad, könnyen szorossá téve az addig tökéletes cipőt. A dagadásnak az az oka, hogy a szervezet a vér alacsony só szintjét úgy próbálja ellensúlyozni, hogy vizet présel a szövetek közé, így sűrítve a vért. A legegyszerűbb megoldás itt is a célszerszám, az izotóniás ital. Én a folyadékbevitel nagyjából felét fedezem izóból, amit ekkora távon nem nagyon lehet bekeverve végig cipelni, így por formájában vittem, és a vízlelőhelyeken kevertem be. A sós rágcsálnivalók is jó megoldást jelentenek, és a szendvicseinket is nyugodtan megsózhatjuk picit, ez nem az a nap, amikor a kevés sóbevitel az egészséges.

Szintrajz

A pihenés és az ebéd elfogyasztása után feltöltődve folytathatjuk ezt a kellemesen lejtő, szép kilátásokkal is tarkított szakaszt. Ne feledkezzünk teljesen bele a tájba, mert az ellenőrzőponttól mintegy 4,5 kilométerre át kell térnünk a kék jelzésre. Ha tudunk még enni, akkor egy hotdogra érdemes megállni pár percre. Gyorsan fogynak a kilométerek, 1 órára már Kesztölcön is vagyunk, itt van kék kút, és egy helyi lelkes önkétesek által üzemeltetett frissítőpont is. Ha süt a Nap, akkor lassan kezdhet kikezdeni a meleg, sok lesz a nyílt terep, sapkát mindenképp vegyünk fel, és igyunk rendesen. Kesztölctől Dorogig nem túl izgalmas a pálya, gyakorlatilag sík, és teljesen nyílt, ami a déli napsütésben fárasztó tud lenni. Ezen a szakaszon inkább vegyünk kicsit vissza, tartalékoljuk az erőnket a hamarosan kezdődő mászásra. Dorogon célszerű elővenni az itinert, és az abban lévő térkép alapján menni, mert le kell térnünk a kék jelzésről, és jelzetlen szakaszon haladunk a településen. Lesz bolt útközben, ha valami nagyon hiányozna. Az aszfaltút emelkedni kezd, kapunk egy kis ízelítőt a ránk váró mászásról. Letérünk a műútról, újra a kék jelzésen haladunk, és megkezdjük a túra egyik nehéz emelkedőjét. Őszintén szólva szerintem nagyon túl van lihegve a Nagy-Getére vezető szakasz nehézsége, bár az elején a nyílt terep miatt a május végi hőségben tényleg kellemetlen tud lenni, de annyira nem meredek, mint ahogy a legendák tartják. Mindössze 300 méter szintet kell leküzdeni 6 kiloméren, a túra elején ugyanezen a távon 455 méter volt a szint a Nagy-Kevélyre, szóval nem kell megijedni, nem nagy szám. Valamivel 3 előtt kellene felérni, és egy szendviccsel nyugtázni az újabb sikert.

A Nagy-Getére vezet valóban meredek emelkedő is, na most ezen fogunk lemenni. Meredek, köves, csak óvatosan, nem itt kell gyorsnak lenni, egy rossz lépés, és vége a túrának. Enyhébb lesz a lejtő, már épp jól lehetne haladni rajta, mikor letérünk a kék keresztre, egy bozótos löszös, meredeken emelkedő kínzóösvényre. Nagyon figyeljünk, jelzések gyakorlatilag nincsenek, nincs szalagozás se, és többször tűnhet úgy, hogy nem is ösvényen vagyunk. Szántóföld mellett haladunk, amikor végre kiértünk a bozótosból, majd egy mezőgazdasági úton jobbra kell fordulni. Innen már távolabb is el lehet látni, így ha szerencsénk van látunk magunk előtt embereket, akik remélhetőleg jó irányba mennek. Ismét hosszan nyílt terepen halad az út, ha süt a Nap, akkor tényleg egy katlanra hasonlít. A kilátás viszont pazar, ez is egy nagyon szép része az útvonalnak. Újra a kék jelzést követjük, az aszfaltútra balra kanyarodunk, és hamarosan már ott is vagyunk a Tokodi pincéknél. Ha minden jól megy, akkor még 4 óra előtt vagyunk. Egy kis cukrot érdemes itt bevinni, mert egy tényleg meredek emelkedő következik. Bár csak 140 méter a szint, ezt alig egy kilométer alatt kell legyűrni a Kő-hegyig, ami jóval meredekebb, mint a Nagy-Getére volt. Ezzel összesen már 1700 méter szintnél tartunk, azaz a nagy részén már túlvagyunk, hiszen csak 1200 méter marad a táv második felére. Kellemes erdős részen érjük el a csúcsot, ahonnan már csak másfél kilométernyi jól futható ösvény vár ránk Mogyorósbányáig. A településen kék kutat is találunk, fel lehet tölteni a készleteket. A Kakukkban tarthatunk egy hosszabb pihenőt, megérdemeljük, féltávhoz érkeztünk. Azért túl sokáig ne időzzünk, háromnegyed öt előtt tovább kell menni, mert így 9 óra 45 perccel az indulás után vagyunk, azaz ennél fél órával több időnk lesz a táv második felére. Bár ez lesz a könnyebb szakasz, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy fáradunk, érdemes némi tartalékkal rendelkezni.

hét	Hétköznap 1. (kedd)	Hétköznap 2. (csütörtök)	Hétvégi edzésnap (szombat)
41.	pihenőnap	30 perc lassú futás	45 perc lassú futás
42.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	50 perc lassú futás
43.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	55 perc lassú futás
44.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	50-70 km túra

Adminisztráció

A Kinizs Százasra való felkészülésnek van "némi" adminisztrációs oldala is. Első lépésben regisztrálni kell a www.kinizsi.org/reg oldalon április 2-ától. Nem kell feltétlenül a legkorábbi időpontot választani, sőt, a gyors teljesítés miatt inkább későbbi indulás a célszerű. A legvégén se jó, mert akkor túlságosan feltorlódhatunk az egynyomos részeken. A sikeres regisztrációt követően ki kell nyomtatni a nevezési lapot, majd bejelentkezni a háziorvoshoz. A dokinak rá kell írnia, hogy "indulása egészségileg nem ellenjavallt", aláírni, pecsételni. Ez sokak szerint fölösleges túlzás, én azt javaslom, hogy próbáld a jó oldalát nézni, nem árt ha időnként lát a háziorvosod. Ha nem akarsz majd a rajban kétszer sorbaállni, akkor még van lehetőség a nevezési lapot, és a díjat előre elintézni budapesti helyszíneken. Maga a nevezési folyamat ennyiből áll, az általános túráknál körülményesebb, de aki komolyan gondolja a teljesítést, annak azért nem lehetetlen kihívás.

A jóidő eljövetelével kicsit felpörgetjük a felkészülést, a hátralévő időben heti három napon kellene kimozdulni. A tempón nem kell változtatni, lassú, jól eső futás legyen, ami mellett akár folyamatos beszélgetésre is képesek vagyunk. Egy nehezebb, 50-70 km közötti túrát is iktassunk be, a Mátrabérc például kiváló választás. Bár csak 55 km, a 2700 m szintemelkedés miatt elég nehéz túra, akinek ezt sikerül teljesítenie a mindössze 13 órás szintidőn belül, annak a Kinizsi sem okozhat gondot. Erre a túrára is kötelező előnevezni az alábbi honlapon: http://gemscape.net/matraberc/index.php

hét	Hétköznap 1. (kedd)	Hétköznap 2. (csütörtök)	Hétvégi edzésnap (szombat)
37.	pihenőnap	30 perc lassú futás	40 perc lassú futás
38.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	45 perc lassú futás
39.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	50 perc lassú futás
40.	30 perc lassú futás	30 perc lassú futás	50-70 km túra (pl. Mátrabérc)

A délutánonként már kellemes hőmérséklet lehetővé teszi, hogy próbálgassuk a Kinizsire szánt felszerelést. A május végi időpont miatt szinte biztos, hogy meleg lesz. Lassan érdemes lesz beszerezni a cipőt, hogy legyen idő bejáratni. Én a bakancsot továbbra is nagyon nagy túlzásnak tartom Magyarországon, a Kinizsin pedig különösen, hiszen sem az időjárás, sem a terep nem indokolja egy kicsit sem a használatát. Gyorsan mozogni benne meg aztán végképp lehetetlen. Mindenképpen jól szellőző cipőt válasszunk, nem baj ha nem vízálló, szinte biztos, hogy izzadni fog a láb, legyen lehetősége távozni az izzadtságnak. Ha menet közben lesz egy zápor, akkor sincs nagy baj, egy jól szellőző cipő hamar kiszárad. Szerintem minden szempontból a legalkalmasabb egy terepfutócipő. A zoknira is helyezzünk nagy hangsúlyt, jó minőségű, kifejezetten túrázásra, vagy futásra készített darabot válaszzunk. Nem kell cserezoknit cipelni, ha jól szellőzik a cipő, akkor egy jó zokni hamar kiszárad, a csere meg amúgy is túl sok időt vesz el. Ez a két legfontosabb darab a túra sikeres teljesítéséhez, jól megválasztott és megfelelő méretű cipővel és zoknival még csak vízhólyagok sem keletkeznek, nemhogy leeső körmök. A túra második felében nagy jelentősége lesz a mentális erőnek, és minnél kevesebb a rossz felszereléssel magunknak okozott fölösleges fájdalom, annál könnyebb lesz a holtpontokon átlendülni.

Nadrág az időjárásnak megfelelően vagy rövid legyen, vagy egy hosszú cicanadrág. A hosszúnak megvan az az előnye, hogy az elvadult növényzetben nem karcolja össze a lábunkat minden. Van a Kinizsin néhány szakasz, ahol ez jól jöhet, és ha esetleg éjszaka hűvösebb lesz, akkor kicsit véd is. Ennél több semmiképpen sem kell. Felül szintén időjárásnak megfelelően rövidújjú technikai poló, rá maximum még egy réteg, ami leginkább egy könnyű, jó légáteresztésű széldzseki lehet. Fontos, hogy a póló technikai legyen, nagyon gyorsan szárad, és általában a varrások is úgy vannak kialakítva, hogy ne dörzsöljenek. Férfiak a mellbimbót ragasszák le sebtapasszal, különben nagyon fájni fog. Napsütéses időben mindenképpen legyen sapka, ilyenkor már nagyon erősen éget a Nap, sok feladást okoz a hőguta. A legjobb egy nyakvédővel ellátott baseball sapka. Ezeken kívül már csak egy hátizsák kell, amiben az ellátmányt visszük. Törekedni kell a minnél kevesebb cucc cipelésére, de a vízzel nem nagyon lehet spórolni, legalább 1,5 liter legyen nálunk. Ezt persze sokszor újra kell majd tölteni, én tavaly majd 10 liter folyadékot fogyasztottam el. Ezeken kívül már csak egy fejlámpa kell, más felszerelésre nem lesz szükség.